Kis-és nagybabás jóga Csaba Judittal

Egy kisbaba érkezése a családban – főleg a kismama életében – mindig hatalmas változásokkal jár, legyen szó akár az első, akár a többedik gyermekről.

A Dr.Francoise Barbira Freedman által kidolgozott, hatha jógán alapuló Birthlight módszer segítséget nyújt az esetleges kezdeti nehézségek és elakadások leküzdésében, egymás megismerésében, valamint a szeretetteljes, harmonikus és gyengéd korai kötődés kialakításában és megerősítésében.
Jó a mamának:

-A babával való közös mozgástevékenység és a hasonló élethelyzetben lévő nőkkel való közösségi élmény: csökkenti a szülésutáni depresszió kialakulásának kockázatát, valamint enyhíti a baby blues nemkívánatos tüneteit is.
-Segíti a szülés előtti kondíció visszaszerzését és gyorsítja a szülés utáni testi-lelki regenerációt.
-Lehetőséget nyújt a szülésélmény és az esetleges szülési trauma feldolgozására.

Jó a babának:

-A gyengéd babamasszázs és az aktívabb babajóga gyakorlatok több szinten is támogatják a gyermek fejlődését: segítik a testkép és a térbeli érzékelés kialakulását, az agyféltekék harmonizálódását, a hosszabb és mélyebb alvás elsajátítását, fejlesztik a taktilis érzékelést és a vesztibuláris rendszert.
-A különböző énekek, mondókák, hangutánzó szavak fejlesztik a beszédkészséget és a ritmusérzéket.
-A kicsi kortól való folyamatos közösségi mozgás élmény hozzájárul a gyermek értelmi és érzelmi intelligenciájának növekedéséhez és szociális érettségéhez.
-Végül, de nem utolsó sorban: a gyakorlatok közbeni szemkontaktus, a közös nevetések, játékos dögönyözések, segítik a baba-mama kapcsolat elmélyülését, az egymásra hangolódást, ezáltal pedig a kisbabánk boldogabb és mosolygósabb lesz, hiszen a legtöbb, amit adhatunk neki az őszinte odafigyelés és törődés! J

 

Kinek ajánlom:
Minden kisbabának és kismamának a gyermekágyas időszak letelte után (6 hetes kortól)!
Annak is, aki előtte még sohasem jógázott! J (Az órákra bármikor be lehet csatlakozni.)
(Fontos: császármetszés, vagy egyéb várandósság/szülés alatt felmerült egészségügyi probléma esetén kérlek, kérd ki orvosod véleményét az órák megkezdése előtt  és tájékoztass, ha esetleg valamilyen típusú gyakorlat ellenjavallt a számodra!)

Kisbabás jóga:
-6 hetes kortól kb. 8-10 hónapos korig 
-az órák hossza: 90 perc
-hangsúlyos: a babamasszázs, a babák passzív- és a mamák aktív jógáztatása

Nagybabás jóga:
-8-10 hónapos kortól kb.24 hónapos korig
-az órák hossza:60 perc
-hangsúlyos: a babák és a mamák aktív jógáztatása, közös játék

GYIK:
-Mi történik ha sír a baba az órán?:
Semmi! Tapasztalatom szerint ez főleg az adott kisbaba anyukáját szokta zavarni vagy inkább zavarba hozni J De ne aggódj, mert ebben a közegben nem kell emiatt stresszelned! A kisbabák már csak ilyenek, jelzik az igényeiket. Nyugodtan tedd azt, amire szükségetek van a megnyugváshoz! (Ha megbízol bennem és a kisbabád is, akár szívesen átveszem és elringatom, amíg te jógázol. J )
-Mi lesz ha éhes lesz/pont etetésre esik az óra?: Nyugodtan etesd meg! Én majd igazítom a gyakorlatokat a nektek megfelelő pozícióhoz, hogy addig se maradj ki az órából!
-Mi lesz ha álmos lesz/elalszik a baba?: Akkor kipiheni magát! J Te pedig nyugodtan jógázz tovább, ha jólesik!
-A kisbabám pont 8-10 hónapos ezért nem tudom, hogy melyik csoportba menjünk…
Ez csak egy viszonylagos szám, mivel minden gyermek a maga ütemében fejlődik. Nyugodtan keress a megadott elérhetőségeken és megbeszéljük, hogy számotokra melyik csoport lenne a megfelelőbb.
-Mit vigyek magammal az órára? Azt, amit egyébként is magaddal viszel, ha kimozdultok (pelus,popsitörlő,stb.), kényelmes ruhát mindkettőtök számára és esetleg egy textil pelust, amit  babád alá tudsz teríteni az órán. Minden más van a jógastúdióban is J
-Egészségügyi problémáim vannak és az orvosom bizonytalan, mivel nem tudja miről szól egy babás jóga óra…Kérlek vedd fel velem a kapcsolatot és megbeszéljük személyre szólóan a lehetőségeket!

Időpontok és árak:
-kisbabás jóga: hétfőn 9:00-10:30
ár: 1.800.-Ft/alkalom vagy 8.000.-Ft/5 alkalom
-nagybabás jóga: hétfőn 10:45-11:45
ár: 1.500.- Ft/alkalom vagy 7.000.-Ft/5 alkalom
Bővebb információ és bejelentkezés:
Csaba Judit
-tel.: 30/394-4346
-e-mail: jomama.jobaba@gmail.com
-facebook üzenetben: https://www.facebook.com/joamamanakjoababanak/
Az órákra előzetes bejelentkezés szükséges! (legkésőbb az adott óra napján reggel 7 óráig)

Kérés:

Tudom, hogy édesanyaként a legjobbat szeretnéd a babádnak, magadnak és a társaidnak is, ezért kérlek, fertőző betegséggel (vagy annak gyanújával) ne gyertek gyakorolni, hogy a jógának és a közösségi élménynek mindenki csak a jótékony hatásait tapasztalhassa meg!
-Mivel kisbaba mellett sokaknak különösen fontos az időbeosztás: Kérlek lehetőség szerint érkezzetek pontosan! Ha mégis elkésnétek, csendben gyertek be és hátul foglaljatok helyet, kapcsolódjatok be az órába (ne zavarjátok meg az órát hangos beköszöngetéssel, élménymegosztással,stb.).
-Tudom, hogy egy kisbabával sokszor átalakulhat az előre tervezett program, ezért kérlek, ha bejelentkeztél az órára, legkésőbb az órakezdés előtti nap éjfélig mondd le az időpontot!
Várlak szeretettel! Judit

ABOUT AUTHOR